Felelősség vállalás

Egy olyan korban élünk, ahol a felelősségvállalás elveszé félben volna. Számtalan szabályzat és hosszú dokumentum készül egyre bonyolultabb nyelvezetet hasynálván vállalatoknál. A beszélgetések során kerüljük a kényes témákat, hogy ne okozzunk kellemetlenséget máspknak, és gyakran visszatartjuk a véleményünket a félelem miatt – a félelem miatt, hogy megbántunk másokat, vagy hogy megbélyegeznek.

Azok az idők, amikor nyíltan és félelem nélkül beszélhettünk arról, amit igazán gondolunk, már távolinak tűnnek. Az inkluzivitásra, empátiára és törődésre törekedve sokszor figyelmen kívül hagyunk és néha el is nézünk káros viselkedéseket, végső soron védve az elkövetőket. És mégis, csodálkozunk, miért hallunk nap mint nap aggasztó híreket. A bántalmazás és zaklatás mindenhol jelen van – otthonokban, a munkahelyeken, sőt még azokban a intézetekben is, amelyek elvileg az emberek védelmére vannak hivatva. Jó munkát végeznek, de ha a zárt ajtók mögé nézünk, kiderül, hogy belsőleg is létezik bántalmazás és zaklatás. Nem könnyű kiállni vagy jelenteni az ilyen eseteket, főleg ha ay ember egyedül van. Én magam is átéltem többször, milyen az, amikor zaklatnak.

Mit tehetünk hát?

Vállaljunk radikális felelősséget minden gondolatunkért, tettünkért és szavunkért. Mindannyiunknak van egy árnyék oldala, és amíg ezt nem ismerjük el, addig nem tudunk semmin sem változtatni magunk körül. Csodára váráas nem segít. Ismerjük el azokat a részeinket, amelyek nem éppen kellemesek – a haragot, az irigységet, a félelmet, a gyűlöletet, bármit is jelentsenek –, anélkül, hogy ítélkeznénk, vagy elutasítanánk őket. Ha mindenki vállalná a felelősséget a saját életéért, a világ nem itt tartana.

Ha mindannyian teljes felelősséget vállalnánk az életünkért, a világ más lenne. Nem lenne szükség nagy szavakra és kifejezésekre, hogy megvédjünk rossz viselkedéseket; őszinte, nyílt beszélgetéseket folytathatnánk arról, ami igazán számít, anélkül hogy félve járnánk-kelnénk. Ha mindannyian felelős felnőttekként viselkednénk, bocsánatot kérnénk, amikor hibázunk, és dolgoznánk a fejlődésünkön, békésebb világot teremthetnénk. Egy jobb világ megteremtése belülről kezdődik.

Egyre sürgetőbbé vált, hogy őszinték legyünk önmagunkkal.

Íme néhány kérdés, amelyek segíthetnek ebben:

Milyen önromboló szokásaim (folyamatos társaságba járás, hogy megakadályozzam, hogy időt töltsek önmagammal, vagy a túlevés, netalan alkoholfogyasztás) akadályoznak meg abban, hogy megértsem, mi zajlik bennem?

Miért próbálom elnyomni bizonyos érzelmeket?

Melyek azok a viselkedések, amelyeket hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni és magyarázgatni, pedig ártanak másoknak vagy nekem?

Melyek azok a gondolatok és érzelmek, amelyeket elfojtok, hogy fenntartsam a békét a kapcsolataimban?

Melyek azok a visszatérő gondolatok vagy érzelmek, amelyeket elnyomok csak, hogy elkerüljem, hogy érezzem azokat ?

Ezek a kérdések segíthetnek abban, hogy teljes felelősséget vállaljunk a belső világunkért. Ha további támogatásra van szükséged, készítettem egy meditációt, amely segít kapcsolatba lépni a rejtett részeiddel – ha érdekel, írj nekem a melinda@melindagereb.com e-mail címre.

Ne feledd, ha változást szeretnénk elérni magunk körül, először belül kell dolgoznunk magunkon, bármennyire is kényelmetlen lehet ez eleinte. Ez az egyetlen módja annak, hogy jobb jövőt teremtsünk magunknak, gyermekeinknek és a világnak. Meg kell tennünk a saját részünket és felelősséget kell vállalnunk. Itt az idő Petőfi szavaival élve ,,Most vagy soha’’.

Önszeretet

Sokan beszélnek róla és annak előnyeiről, valamint arról, hogy ez az alapja minden belső munkánknak. De mit is jelent valójában, és hogyan tudjuk szeretni magunkat napi szinten?

Ay önszeretet azt jelenti, hogy finom ételt készítünk magunknak, meleg fürdőt veszünk, vagy felrakjuk a kedvenc zenénket? Ezek mind részét képezhetik, igen, de a napi szintű önszeretet ennél sokkal több. Ez azt jelenti, hogy magunkat helyezzük előtérbe és egyenrangúnak tekintjük másokkal. Nem helyezzük mindig mindenki más szükségleteit a sajátunk elé. Az önszeretet azt jelenti, hogy azt mondjuk: „Annyira szeretlek, mint saját magamat, ezért ma este nem megyek ki, mert valóban szükségem van a pihenésre.” Nem azért, mert nem szeretlek, hanem mert ha most nem pihenek, és az előbb helyezem a te kívánságodat, hogy kimenjünk, az azt jelentené, hogy elhanyagolom magamat, és holnap fáradtabb, letargikusabb leszek. Ha betegek vagyunk, az önszeretet azt jelentheti, hogy beteget jelentünk a munkahelyünkön, ahelyett, hogy megpróbálnánk átvészelni, ahogyan talán korábban tettük, ami súlyosbította betegségünket vagy meghosszabbította a gyógyulási folyamatot. Mindezt anélkül, hogy rosszul éreznénk magunkat miatta.

A legtöbbünknek nem tanították meg, hogy saját magunkat és szükségleteinket előtérbe helyezzük. Most nem arról beszélek, hogy egoista hozzáállást fejlesszünk ki, ahol mindig a miénk az utolsó szó. Nem, nem eyt mondom. Amiről beszélek, az az, hogy a te szükségleteid ugyanolyan fontosak, mint a másik személyé. Ez bizony kompromisszumokkal jár, különösen egy kapcsolatban vagy barátságban, ha különböző szükségleteink vannak. A helyes kapcsolódási mód, ha kommunikálunk, és megpróbálunk megértésre jutni és olyan megoldást találni, ami mindkét fél számára működik, ahelyett, hogy mindig azt tennénk, amit a másik akar, csak hogy ne syomoritsuk el őt.

Például ha szereted a hamburgereket, és sokat eszel belőlük, az önszeretet azt jelenti, hogy visszafogod magad, és megpróbálsz kiegyensúlyozottabb és egészségesebb étrendet kialakítani.

Az önszeretet azt jelenti, hogy amikor zaklatott vagy, és általában valami édeshez nyúlsz, hogy jobban érezd magad, ami talán akkor segít, de hosszú távon nem, akkor leülsz és engedélyt adsz magadnak, hogy átéld azt az érzelmet. Nem próbálod elnyomni vagy elfojtani egy tábla csokival. Az önszeretet azt is jelenti, hogy amikor belső kihívásokkal szembesülsz, leülsz és megvizsgálod őket, megpróbálod kideríteni, mi zajlik a belső világodban—miért lehetsz zaklatott vagy letargikus. Tartozol magadnak ennyivel. Végül is, melyik az az egyetlen kapcsolat, ami bármi történjék is, mindig jelen lesz? A kapcsolat önmagaddal. Érdemes tehát a lehető legjobbá tenni.

Az önszeretet nem mindig fizikai termékek vagy szolgáltatások választását jelenti, hanem azt is, hogy olyan dolgokat teszünk önmagunkéert, amelyek néha nehezek, de tudjuk, hogy hosszú távon szolgálnak minket.

Elengedés

Az elengedés az egyik legfontosabb és legátalakítóbb cselekedet, amit magunkért tehetünk. Legyen szó régi sérelmekről, elavult hiedelmekről, mérgező kapcsolatoktól vagy beteljesületlen álmokról való megválásról, az elengedés folyamata mély személyes fejlődéshez és megújult békeérzethez vezethet. A múltbéli sérelmekhez, megbánásokhoz vagy vágyakhoz való ragaszkodás gyakran visszatart minket. Olyan ez, mintha egy nehéz hátizsákot cipelnénk tele kövekkel. Ez az érzelmi teher akadályozhatja fejlődésünket, és hatással lehet mentális, érzelmi, sőt fizikai jólétünkre is. Ha ragaszkodunk ezekhez a terhekhez, korlátozzuk a boldogság, kreativitás és beteljesülés lehetőségét.

Az elengedés természetének megértése

Az elengedés nem feladást vagy kudarcot jelent; arról szól, hogy elfogadjuk, hogy bizonyos dolgok kívül esnek az irányításunkon. Ez annak felismerése, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, és a jövő tele van lehetőségekkel. Amikor tudod, hogy mindent megtettél egy helyzetben, és nincs sok, amit még tehetsz, az elengedés szükségessé válik. Talán az időzítés nem volt megfelelő, vagy talán irányt kell változtatnod. Ugyanez vonatkozik egy kapcsolatra is. Amikor megpróbáltad kezelni vagy megoldani a problémákat, és a másik fél nem reagál vagy elmenekül végül a kapcsolodás  megszünik. Igen, maradhatsz abban a kapcsolatban évekig különböző okok miatt, de ha a dolgok nem működnek, csak rosszabb lesz. Ez lélekromboló. Ez különösen igaz a mérgező kapcsolatokra, legyen szó partnerről vagy családtagról. Sokan azt hiszik, hogy valaki elengedése azt jelenti, hogy kiiktatjuk az illetőt az életünkből. Ez nem feltétlenül jelenti ezt. Azt jelenti, hogy visszafordítjuk a figyelmet magunkra, és visszavesszük az erőnket ahelyett, hogy folyamatosan aggodnánk és gondolkodánk.

Amikor energetikailag elengedünk valakit, néhány dolog történhet. A kapcsolat természetes módon felbomolhat és megsyünhet, vagy a kapcsolat dinamikája megváltozhat. Ha a személy nem volt figyelmes vagy gondoskodó, elkezdhet jobban odafigyelni. Mivel ez egy energetikai csere két ember között, az elengedés mindkét egyént érinti. Ha szeretsz valakit, de a másik személy nem úgy érez irántad, a legnehezebb, de a legszeretetteljesebb dolog, amit magadért tehetsz, az az, hogy elengeded őt. Lehet, hogy más utat kell bejárjon, hogy tanuljon valamit, netalán felismerjen bizonyos dolgokat. Ha valóban egymásnak vagytok teremtve, az meg fog történni—semmi és senki nem akadályozhatja meg. Ha nem akkor tehetsz bármit, de végül a dolgok ugysem fognak működni. Ezért az elengedés és a helyzetből való önmagad felszabaditása a legnagyobb ajándék, amit magadnak és a másik személynek is adhatsz. Az elengedés arról szól, hogy elfogadjuk a jelen helyzetet, és megtaláljuk az erőt a továbblépéshez.

Légy a jelenbe . . .

Légy a jelenbe ! Mit is jelent? 

Sokan, terapeuták és coachok beszélnek arról, hogy hogyan legyünk jelen, maradjunk a jelen pillanatban. Ez egy divatos kifejezéssé vált. De mit is jelent valójában?

A jelen pillanatban maradás azt jelenti, hogy teljesen a külső világunkra, a környezetünkre és arra koncentrálunk, ami körülöttünk történik. Emellett azt is jelenti, hogy a belső világunkra fókuszálunk—arra, hogy mi is zajlik bennünk. Hogyan érezzük magunkat? Mit gondolunk? Hol van a figyelmünk?

A jelen pillanatban levés ennél bonyolultabb. Biztosan képesek vagyunk néhány másodpercig koncentrálni, és idővel, ha gyakorlunk és edzzük elménket, ez az időszak percekre, esetleg hosszabb időre is kiterjeszthető. Azonban nem sokan beszélnek arról, hogyan tehetjük tartósabbá és hosszabbá a jelenlet pillanatait..

Hatékonyabban tudunk a jelenre összpontosítani, ha ismerjük és feldolgoztuk a múltunkat. Ha meggyógyítottuk azokat a részeinket, amelyeket elhanyagoltak, megsérültek, elhagytak, bántalmaztak vagy cserbenhagytak minket, akkor a jelenben maradás könnyebbé válik. Ha nem néztünk szembe ezekkel a részeinkkel, az elme folyamatosan a múlt emlékeihez fog visszatérni, vagy a jövőbe ugrik, új valóságokat próbálva létrehozni, hogy elfelejtse és elkerülje azokat az eseményeket, amelyek sebeket hagytak bennünk.

A kérdés az, hogy választjuk-e ezekkel az aspektusainkkal való szembenézést, vagy inkább a látszólag könnyebb utat választjuk, eltávolítva magunkat a nehéz helyzetektől és kihívásoktól, amelyek azért jönnek, hogy tanítsanak minket? Ha emlékszünk, már félúton vagyunk. Az a személy, aki képes emlékezni, felismeri a visszatérő események és helyzetek üzeneteit és tanításait. Képes lesz nemet mondani azokra a dolgokra, amelyeket nem akar megismételni, vagy amelyeket már megtanult.

Ez magas fokú tudatosságot igényel, amely a jelenlét fontos részét képezi, és annak felismerését, hogy mi történik bennünk és velünk. Ha erre képesek vagyunk, az maga egyfajta tudás. Ha tudatában vagyunk annak, hogy mi zajlik a belső világunkban, az egy bizonyos hatalommal ruház fel minket—a választás hatalmával. Nem vagyunk többé tehetetlenek; választhatjuk, hogy reagálunk, vagy egy másik kimenetelt választunk.

Ha ezeket meg tudjuk tenni, nagyobb valószínűséggel tudjuk élvezni a jelen pillanatait.